Felfedezés

Tudod mit? Hunyd le a szemed! Most hülyéskedsz? Nem, nem hülyéskedek. Csak hunyd le a szemed itt és most! Jó, oké, de ne élj vissza a helyzettel, oks?! Nem, erről szó sincs. Csak hunyd le a szemed, na! Mi látsz?

Sötét van. Valóban? Nem ezt kérdeztem. Mit látsz? A sötétet. Jó, akkor most zárj ki magad körül mindent. Ne grimaszolj, csak próbáld meg! Arra figyelj, ami fontos. És ma a fontos? Például? Nem tudom, ezt csak te tudhatod. Ami számodra a fontos. A hangok? Kezdetnek jó lesz, tovább! Autó húz el mellettünk nem messze, valahol sziréna szól… Emberek beszélgetnek? Na, ez jó. Mit hallasz még? Egy férfi és egy nő a közös életét tervezi. Arrébb egy nagymama meséli az unokájának, miért fordul le minden este a Nap a Földről, majd vissza reggel újra. Valaki bagót szív? Hallod, vagy érzed? Mindkettő. Ühüm. És hallod, ahogy meg-megzörren a fa koronája feletted, ahogy lerázza magáról a leveles lombot? Igen, tényleg! És még? És még mit látsz? Várj már! Oké. Kárognak a varjak. Gágognak a vadludak… Ez elég jó? Jó, csak folytasd. Hallom a szárnyaik suhogását, ahogy a magasban szelet kavarnak. És rájuk, és rám is süt Nap. Honnan tudod, látod? Igen. Illetve nem, egyszerűen csak tudom, hogy most megy le a Nap. Te érzed? Melegíti az arcom, melegíti a bőröm… Jó lehet… Oké, és mit látsz, mit látsz még?

Látom, ahogy állok a parkban, és engem fürkészel, és ez nem ér! Azt mondtad, nem élsz vissza helyzettel! Miért? Hiszen nem élek vissza. De igen, bááámulsz! Csak azt látom, amit mindenki más. Nem igaz, érzem! Micsoda? De hát be van hunyva a szemed, nem látsz semmit. Akkor is tudom, hogy nézel! Akkor mégis lesel? Ez nem ér ám! Nem, nem lesek. Mégis érzem, hogy látsz. És ez baj? I-igen. Valójában – nem. Csak így, – szokatlan. Oké, akkor mit látsz? Hogy itt állunk a parkban, talán pár perce, vagy már… régóta. Egy ideje. Oké, szóval egy ideje itt állunk, a park körül út kanyarog, azon autók, és egy-egy busz. Aztán látom, hogy egy kuka feldőlt, jobbra tőlünk, aztán bokrok és fák. És mi is egy fa alatt állunk. És szemben velünk a Nap.

Ezt mind látod? Most igen. Felidézem és elképzelem. Honnan tudod, hogy egy parkban vagyunk? Mert ismerem. És a kuka, hogy feldőlt? Emlékszel rá, ahogy idejöttünk? Nem, azt csak úgy mondtam. Pedig igazad van, tényleg van itt egy kuka, ami feldőlt. Gondoltad volna? Nem, nahát! Tehát itt állunk ketten, rád, ránk süt a Nap, és melegít. Milyen érzés? Meleg, de ezt már mondtam! Hülyeségeket kérdezel, ugye tudod? Jó! Akkor most fejezzük be: nyisd ki a szemed! Nem! Nem? Most már kíváncsi vagyok.

Rendben. Szóval ott tartottunk, hogy melegít a Nap. És még, mit látsz? Látom, ahogyan engem bámulsz, látom, ahogyan látod a pihéket is az arcomon. Mindet látsz rajtam, még a ruhámon is át! Hé, több diszkréciót! Na ne hülyéskedj, nem csinálok semmit, csak kérdezek. Csak a szokásosat: mit látsz? Látom a bőröm a ruha alatt. Aztán, ahogy rétegekre bomlik, a felhámot, az irhát. Inakat és izmokat. Csontokat és csontvelőt. Látom a szerveimet. Az agyam redőit, a szívemet, ahogyan pumpál, és a billentyűket hozzá, ahogy nyitódnak, és záródnak. Nagyon jó. Ennyi? Látom a tüdőmet, összehúzódik, és kitágul, a hörgőim felfúvódnak és leengednek. Sóhajtok önkéntelenül is. És ez jó? Igen, jólesik. Akkor fújd ki a levegőt. Újra, de lassan. Aztán vegyél még egy mély lélegzet, és fújd ki. Lassan. Most már jó. Vedd a levegőt továbbra is így. Alakul. Nagyon jó. Folytassuk; mi van még? Dolgozik a gyomrom, mozog nagyon. Kár volt így bevágnom azt a pizzát… Az epehólyag kapuja nyílik és zárul, az epe eljut a gyomromig. És a, és a hasnyálmirigyem is! Nem tudtam, hogy van hasnyálmirigyem…! Pontosabban tudtam valaha, csak elfelejtettem. Ennyi? Nem, megvan minden, amit biológia órán tanultunk: máj, vese, a méhem is – nagy titok – és a belek is, jó hosszan, ahogy kanyarog benne az étel, illetve, ami maradt belőle. Undorodsz? Miért undorodnék? Ez az én testem. Eddig nagyon jól megy. De tovább kérdezek, és még, mit látsz? Mikor fejezzük már be? Fáradt vagyok így estefelé. Nem tart sokáig, ígérem. Kérlek, fontos: mit látsz még? Mármint ezen kívül? Még most, tovább, komolyan? Igen. Fú, na jó.

Áramlik a vérem. Rengeteg csőben, rengeget irányba tart. Apró lencsék, több szín, több forma… fehérvérsejtek, vas, szénhidrát… és a levegő molekulái, ahogy ülnek a vörösvérsejteken. Hogyan? Csak nem néztél mikroszkópba, ekkora nagyításban? Nem, de elképzelem. Képes vagyok rá. Hát te is az vagy, nem? Ha te mondod… De ne bámulj már, érzem, hogy bámulsz, és látsz! Elfordulok, jó? Jó. Elfordultam. Jobb így? Sokáig tart még?

Akkor látod magad a parkban velem, a kukát, ami feldőlt, és a testedet kívül és beül. És akkor, mit látsz még? Nem látok más többet, csak melegséget érzek. És az, milyen? Pontosan olyan, mint ahogy mi itt most állunk a naplementében, és élvezzük, ahogy ránk süt a Nap. Mindenhol áradó érzés, mint a méz, ami a fejemtől a lábujjam végére ér. Bizserget? Igen. Ne röhögj ki, majdnem olyan, mint orgazmus után, mikor elereszt a test, és minden könnyű, átjárja a bizsergés. Csak valahogy most jobban átjár. Valahogy másként. Te szórakozol velem: elfordultam, hogy ne bámuljalak, mert zavart, és most orgazmusról beszélsz?! Hát, ez van. És ha már.., már megint bááámulsz! Nem bámullak, háttal állok neked. Nem hallod, hogy elfelé beszélek? Bocs, valóban. És a bizsergés, az milyen? Még csak nem is nézek rád, még csak nem is érintelek. Mégis, milyen? Egyszerre van ott mindenhol. Tetőtől talpig átjár. Hogyan? Csak hagyom, hogy érezzem. És átfolyik rajtam. Olyan, mint egy folyam. És én vagyok a medre… Ez érdekes. És még, és még mit látsz? Nyugodtan, várok.

Már úgy vagyok, hogy sehogy. Tudatosul bennem, ahogy egyenletesen veszem a levegőt, hogy elönt a nyugalom. És az sem zavar már, hogy újra bámulsz. Pedig nem is, mert elfordultál, igaz? Aztán mégis. Hogyan lehet ez? Szerinted? Nem értem, de már nem zavar. Mit érzel pontosan? Egyszerre vagyok itt is, ott is. Egyszerre látom magamat és mindent. Téged is. De hát én bámullak ugye, nem, nem te engem? Csak látlak, és kész. Ahogy nézel. Ahogy fürkészel. Hogy látni akarsz. Hogy kapcsolódsz, ahhoz, aki valójában én vagyok. És akkor látlak? Igen. És ez jó? Igen. Nincs mit titkolnom előtted, pedig néha megpróbálom: vannak olyan dolgok, amikről azt hiszem, ha nem beszélek róla, nem tudsz róla. Aztán tessék, mégis. Pff. Pedig nem direkt csinálom. Tudom. Elhiszem. Köszönöm. És még, mit látsz? Csak még egyszer, utoljára. Nyugodtan, ráérsz.

Hát hogy nagyon nagy a fény. A Nap a szemembe vág, de így is jó. Minden egy nagy fehér. Biztos? Igen. Érdekes, amit mondasz, mert már lement a Nap, és alig pislákol a világítás. Tényleg? Pedig én nagy fehéret látok. Hidd el, lement a Nap. Akkor érkeztünk, amikor a háztetők fölé beért, emlékszel? Már vagy jó fél órája állunk itt. Valóban? Igen. Nem érzem az időt. Csak azt, hogy fáradt vagyok. Rendben, ha akarod, nyisd ki a szemed. Még nem, egy kicsit, még jó így…

Tényleg sötét van.

Jó, akkor kezdjük elölről. Hunyd le a szemed. Mit látsz? Oké, oké. Már elhiszem, tudom, érzem.

A fényt.