Ketten tudtak igazán muffint sütni az Építők utcában.
Sári alig három éve költözött a sorházak egyikébe. Cukrásznak tanult, és cukrászként is dolgozott. A város túlsó felén minden reggel kisebb sorok követelték reggelente a még meleg süteményt, amit ő készített. Úgy is mondhatjuk, ennek a receptje volt egykori szakvizsgájának a koronája. Szorgalommal és tehetséggel tett szert arra a tudásra, amellyel a kis cukrászda, ahol dolgozott, kis lépésekben ugyan, de egyre ismertebb és sikeresebb lett. Ez Sárinak elég magabiztosságot adott ahhoz, hogy a májusi játszótéravatón ő is részt vegyen a friss, még meleg muffinjaival.
Juli is abban az utcában lakott, ahol Sári. Még nagyszülei költöztek ide, és ő, mint a generáció harmadik tagja, ugyanabban a házban élt, ahol egykor a nagyszülők, igaz, a ház már jócskán kibővült. A családi muffin évtizedek óta híres volt. Nem telt el iskolai, családi ünnepség, vagy régebben egy-egy bál a sütemény nélkül. Persze Juli nagymamájának süteményét akkor még nem muffinnak hívták, mert az elnevezést akkor még a távoli nyugat megtartotta magának. Inkább egyszerűen csak „süteményfalat” lett a közismert neve. Juli kezdte el muffinnak hívni, miután az elsőt a nagyi receptjéből 12 évesen megsütötte; ami tekintve, hogy valójában muffin volt, végre illő nevet kapott. Ő is készült a játszótér avatóra legalább három tepsivel, hiszen a kettő mindig elfogyott, és nem szerette volna, ha nem tudja kiszolgálni azokat, akik már régóta várták a megszokott ízeket.
A játszótéravató valójában a hivatalos szalagátvágás után kezdődött el. A gyerekhad gyorsan birtokba vette a hintákat és a mászókákat, és a szomszédok, akik bár ismerték egymást, nem nagyon beszélgettek, végre szóba álltak egymással. Elkezdődött az ételeinek udvarias körbedicsérése is. Sári kis asztala előtt egyre többen gyűltek össze, és kóstolták meg a gazdagon díszített mázas muffinjait. Juli is felfigyelt az illatos „süteményfalatokra”, mire egymást hívták kóstolóra. A nagy kóstolás után őszintén megállapították; mindkettőjük muffinja tényleg finom, és ez nem csak üres udvariaskodás, sőt! Egymás után harapva Sári és Juli süteményét, még több ízt véltek felfedezni. A két recept titkos összetevője ugyanis nemcsak, hogy kiegészítette egymást, hanem egy egészen új ízharmóniát adott az ízelőbimbóknak, amely – egymásnak be is vallották – váratlanul érte mindkettőjüket. Izgatottá és lelkessé váltak a nagy kóstolás nem várt eredményétől: „Elkészítjük a világ legjobb muffinját!” – kiáltottak fel szinte egyszerre mindketten.
Sári egy hét múlva fel is hívta Julit, hogy kipróbáljanak egy új, közös receptet, ahogy eltervezték. Sári gondosan előkészült: elkérte hétvégén a cukrászda konyháját, megtervezet a bevásárlást, sőt, még két egyforma kötényt is beszerzett. Bízott abban, hogy új barátnője lesz, aki nemcsak a férfiügyivel untatja, hanem közös szenvedélyük is lehet, a sütés. Juli azonban, bár elsőre igent mondott, mindig talált kifogást, miért ne találkozzanak. Sárit nem zavarta az első pár alkalom elmaradása, mert Juli elfoglalt háziasszony volt. A sokadik után azonban már nem kereste tovább, és szomorúan, de letett a közös receptről.
Alig fél évre rá, Sári közvetlen szomszédja abban a cukrászdában találkozott barátjával, ahol Sári is dolgozott. Bár a muffint nem kedvelte, az eladók rábeszélték, és végül nem bánta meg. Az ilyenkor szokásos elismerő cirádák után az eladótól váratlanul Sárihoz fordult: „Már értem, Juli miért dúlt-fúlt az avató után hetekig. Méltó társra talált, ha sütésről van szó.”
Julinak földbe gyökerezett a lába. Nem gondolta volna, hogy Sárinak gondot okoz, hogy ő is süt, ráadásul mindketten ugyanannak a süteménynek a receptjét szerették volna tökéletesíteni.
Juli még párszor kereste Sárit, ám néhány udvarias kitérő után végleg letett a közös receptről. Juli továbbra is sikeres cukrász maradt, és Sári muffinja is keresett volt a tágabb baráti összejöveteleken. Ám a világ legjobb muffinja végül sosem készült el.